Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felhő, a pej Appaloosa

2011.02.09

Szép napsütéses reggelre ébredtem. Ahhoz képest,hogy havat jósoltak mára, nagyon szép idő volt. Pont olyan megfelelő ősz végi idő. De mindegy. Felpattantam az ágyból, felöltöztem és már viharzottam is reggelizni. Pirítós és kakaó volt a reggeli. Miután jóllaktam, felhúztam egy pulóvert és kimentem megnézni Felhőt. Amikor Felhő észrevette,hogy jövök, üdvözlésképpen nyerített egy jó nagyot.

-          Szia lovacskám! – nyomtam egy nagy puszit az orrára majd kinyitottam az istálló ajtaját és kivittem Felhőt a karámba. Amíg néztem,hogy futkározik kint, azon gondolkodtam,hogy hova mehetnénk el lovagolni. Gondoltam a Kanálisra de oda inkább mégsem megyünk mert a tegnapi nagy eső után biztos nagy a sár. Utána a legelő jutott eszembe ahol a tehenek vannak de inkább az se mert ha elkapnak akkor bajban leszünk. Végül az erdőre esett a választásom. Mielőtt elkezdtem volna Felhőt nyergelni felhívtam Mártit a barátnőmet hátha ő is eljön lovagolni velem Lipicai kancájával Smaragddal.

-          Szia Márti! – szóltam a telefonba.

-          Szia Fruzsi, mi a helyzet? Valami baj van,hogy ilyen korán hívsz? – felelte Márti álmosan.

-          Nem, nincs semmi gond csak gondoltam elmehetnénk egyet lovagolni az erdőbe.

-          Na, ez jól hangzik! Kb. 1 óra múlva találkozzunk a focipályánál addigra összeszedem magam. Na szia. – és azzal letette a telefont.

-          Na én is így gondoltam .- mondtam magamnak mosolyogva. Aztán miután letettem a telefont rohantam ki,hogy felnyergeljem Felhőt.

1 óra múlva már mindketten ott voltunk a focipályánál, Márti és én, Felhő és Smaragd.

-          Na szóval akkor az erdőbe megyünk. – nézett Márti az erdő felé.

-          Aham. Gondoltam már a Kanálisra is ,hogy elmehetnénk arra de szerintem nagy ott a sár.

-          Jól van mindegy. Ne azon filózunk hol van sár és hol nincs, inkább induljunk már! – és azzal Márti és Smaragd már vágtattak fel a dombon az erdő felé.

-          Azért engem megvárhatnál. – vágtattam már én is Felhővel.

Amikor az erdőhöz értünk lelassítottunk. Időközben én is utolértem Mártit és már egymás mellett ügettünk.

-          Kár,hogy már vége van az ősznek, olyan csúnyák a fák. Bezzeg akkor milyen szépek voltak amikor még színesek voltak a leveleik.

-          Ne szomorkodj, mindjárt itt a tél és akkor meg majd milyen szép lesz a nagy hóban miden. – feleltem.

-          Tényleg mára is mondták a havat.

-          Hát jah, csak itt sajna nem esett de ahol esett ott is reggelre elolvadt. De hát még hosszú lesz a tél.

Miután befelyeztem a mondatot, vonyításra lettünk figyelmesek.

-          Átkozott sakálok!Miért kellett így elszaporodniuk!

-          Örülj inkább,hogy nem farkasok. Úgy hallottam már azok is vannak csak a Bükkben.

-          Á ne is beszéljünk róluk, inkább versenyezzünk.- és már neki is iramodott Márti.

Én is megindultam de még az volt a szerencsém,hogy még nem tudtam utolérni Mártit.

Rosszul gondoltam amikor arra gondoltam,hogy az erdőben nincs sár. Smaragd és Márti annyira felgyorsultak,hogy Márti nem tudta lefékezni Smaragdot és belementek a sárba ahonnan nem tudtak kijönni. Ugyanis az arra járó traktorok lemélyítették az utat és ott egy hatalmas sártócsa lett. Smaragd térdig benne állt a sárban és úgy lesüllyedt,hogy nem tudott kijönni. Márti nem mert leszállni Smaragdról mert félt hátha ő is beleragad a sárba. Én pont időben letudtam fékezni Felhőt így hát mi megmenekültünk.

-          Jajj, Fruzsi, most mit csináljunk? – siránkozott Márti.

-          valahogy kikéne húzni titeket. De hogyan?

-          Van nálad kötél?

-          Azt hiszem van a nyeregtáskámban.- mentem és elővettem a kötelet.- De először téged kéne kihúzni. Szállj le Smaragdról és ha be is ragadz majd kihúzlak a kötéllel.

Márti leszállt Smaragdról és derekáig ért a sár. Megse bírt mozdulni. Bedobtam neki a kötelet és próbáltam húzni.

-          Ez így nem fog menni! – töröltem meg verejtékző homlokom. – Kösd a kötlet a derekadra és a csomónál fogd meg. Majd Felhővel kihúzunk.

-          Ok! – és már magára is kötötte a kötelet.

A kötél másik végét Felhő nyeregszarvára csavartam, felültem rá, megfordoltunk és elkezdtük húzni ki Mártit. Smaragd ez idő alatt mindent megtett,hogy kijöjjön de nem tudott megmozdulni. Felhő úgy húzta a kötelet ahogy csak tudta míg végül sikerült kihúznunk Mártit.

-          Na, ezzel is megvolnánk. – nézte sáros testét Márti. – Már csak Smaragdot kell kihúznunk.

-          Csak az a gond ,hogy már Felhővel is alig bírtunk kihúzni téged. Muszáj segítséget kérnünk.

-          Ok, de honnan?

-          Azt hiszem ma lpp valahol itt a közelben dolgoznak valamit, odavágtatok és segítséget kérek.- azzal már ugrottam is föl Felhő hátára.

Nagy szerencsémre pont igazam volt és ténleg nem messze dolgoztak. Odamentem az egyik traktoroshoz és elmeséltem mi történt. Ő bólintott és jött utánunk. Amikor odaértünk smaragd mintha már egy kicsit kijjebb jött volna.

-          Na végre! – kiálltotta Márti. – Smaragd addig küszködött míg kijjebb nem tudott jönni.

-          Valakinek bekéne menni rákötni a kötelet a lóra. – mondta a traktoros.

-          Majd én bemegyek! – vállalkoztam és már indultam is a sárdagonyába.

Nekifutásból beleugrottam és hála Istennek pont Smaragd mellé kerültem így rátudtam kötni a kötelet. Nagy nehezen felhúztam magam Smaragd hátára és jelt adtam,hogy indulhatunk. Addig nógattam Smaragdot amíg ő is elnem kezdett erőlködni és így aztán egy kis idő múlva sikeresen kiértünk a szárazföldre.

-          Köszönjük szépen! – kiálltottuk a traktorosnak aki már elindult vissza.

-          Hát igazán jól nézünk ki! – nevetett Márti. – jó sárosak lettünk.

-          Hú erről most az jut eszembe amikor Andival és Klaudiával elmentünk futni. Azt soha nem flejtem el!

-          Ja, amikor majdnem elkaptak titeket a kutyák a telepnél?

-          Aha.- vigyorogtam- Na szerintem induljunk haza!

Otthon amikor haza értem még lecsutakoltam Felhőt, adtam neki enni és inni és kiganyéztam alóla. Csak utána mertem bemeni és amikor beléptem az ajtón anya majd elájult amikor meglátott. Egty kicsit megszidott,hogy normális vagyok-e,hogy ilyen eső után elmegyek lovagolni az erdőbe de hát kibírtam. Anya azt is elmondta,hogy tegnap ne a vihartól ment el az áram hanem valahol karambol volt és attól. Utána elmentem fürdeni meg hajat mosni mert hát jó csutakos voltam fürdés után megvacsoráztam és elmentem aludni. Ja és amúgy ám ez a sáros kaland jól elvitte a mai napomat!

Ma reggel amikor felkeltem és kitekintettem az ablakon azt láttam,hogy az egész udvar csupa dér volt. Én nagyon szeretem a deret. A jó ropogós fű, és szép is egyben. De ha dér van akkor hűvös is úgyhogy elhatároztam,hogy várok egy kicsit és úgy megyek ki Felhőhöz.Felöltöztem, lementem reggelizni és utána miután lehuppantam a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t. Semmi érdekes nem volt benne ami feldobott volna ezért inkább nem vártam, felhúztam a kabátom és uzsgyi mentem is már ki Felhőhöz. Felhő szokás szerint nyerített egyet üdvözlésképp. Bementem hozzá, nyomtam egy puszit az orrára és kivittem a karámba. Olyan hideg volt,hogy amikor Felhő kifújta az orrán a levegőt olyan volt mint amikor kialszik egy sárkányba a tűz és csak a füstöt fújja ki. Kint a karámba egy kicsit megfuttattam Felhőt futószáron és utána hagytam had szórakozza ki magát.Eszembe jutott,hogy elmehetnénk a legelőre futni egy kicsit, ott remélem,hogy nincs sár!Felhoztam Felhőt a karámból, kikötöttem és felnyergeltem. Elindultunk. Először át a falun, aztán lekanyarodtunk a telep felé. Onnan meg már a földesúton mentünk a legelő felé ahol az én aranyos bocikáim vannak(nem az enyémek de nagyon szeretem őket).

-          Na lovacskám, egy kis vágta? – súgtam a fülébe és már vágtattunk is.

-          Szia Fruzsi! – kiáltotta valaki. Lefékeztem Felhőt, körbenéztem és megláttam Andit Baboskóval a lovával. Baboskó egy fekete Magyar félvér volt.

-           Szia Andi! – ügettem oda hozzá. – Mit csinálsz te itt ilyenkor?

-          Kijöttem egy kicsit lovagolni Baboskóval. De én is ezt kérdezhetném tőled. Hallottam mi történt Mártival meg veled tegnap. – vigyorodott el.

-          Hát ha már itt találkoztunk, elmehetnénk valamerre túrázni.

-          Menjünk el a tóhoz.

-           Milyen tóhoz?

-          Hát ahol még Mártival és Dorkával voltál tavaly télen, tudod amikor majdnem beszakadt alattatok a jég.

-          Jó, most már tudom de nem kell enyire felidézni azokat az emlékeket. – kirázott a hideg amikor arra a túrára gondoltam. Akor volt az,hogy fölmentünk a ganyédombra ahol még rókalyuk is volt. Meg is ijedtünk rendesen.

-          Na, ne nosztalgiázzál hanem inkább induljunk.

-          Ok. – indítottam el Felhőt.

-          Na de várjunk csak! Itt a Kanálishoz érünk el,nem?

-           De, de ha tudod a vasút vonalát akkor elérünk odáig.

-          De még átkell mennünk ahhoz majd a kukoricatáblán is.

-          És? Néha kell egy kis kaland.

-          Az igaz.

Már fél órája baktattunk amikor végre elértünk a kukoricatáblájig. Átakartunk vágtatni rajta mert ha elkapnak minket, nagy bajban leszünk. Kb. már a kukoricásnak a felénél jártunk amikor lövést hallottunk. Baboskó megijedt és elkezdett eszeveszetten vágtatni. Andi nem tudta megállítani és egyenesen a vasút felé nyargaltak ahol a távolból épp egy vonat dudája hallatszott.Megijedtem és azonnal utánuk eredtem Felhővel,hogy megállítsam őket de már késő volt.

Túl közel volt a vonat.Lefékeztem Felhőt és behunytam a szemem. Hallottam a vonat dudálását és fékcsikorgását, Baboskó rémült nyerítését. A szemem könnybe lábadt. Éreztem,hogy valami szörnyű dolog történt.Amikor végre kimertem nyitni a szemem, nem láttam semmi mást csak a vonatot ami ott állt a vasúton. Andit és Baboskót nem. A legrosszabra számítottam. De tennem kellett valamit. Elindítottam Felhőt a vonat felé amiből épp akkor szált ki a vezető. Odaügettem hozzá.

-          Tessék mondani, mi lett azzal a lovassal aki a vonat felé száguldott? – kérdeztem remegő hangon.

-           Azt hiszem épp,hogy át tudtak vágtatni a vonat előtt. – mondta a vezető megtörölve homlokát. – De mond csak ez valami tréfa akart lenni?

-          Nem.Elakartunk menni ahoz a tóhoz ami a vasút másik oldalán van. Átakartunk vágtatni a kukoricatáblán nehogy elkapjanak. És akkor lövést hallottunk amitől a ló megijedt és elkezdett vágtázni a vasút felé. Nem lehetett megállítani.

-          Értem. – és már szállt is vissza a vonatba.

-          Átmehetek gyors a vonat előtt még mielőtt elindulna vele? – kiáltottam neki.

A vezető bólintott.Gyors átvágtattunk és akkor észrevettem Andit és Baboskót.

-          Hála Istennek,hogy jól vagytok! – ekkor észrevettem,hogy Andi sír.- Mi a baj?

-          Baboskó meghúzta a lábát. – dadogta szipogva.

-          Csak nem olyan súlyos! – próbáltam megnyugtatni. – Gyere, ülj fel mögém és szép lassan hazavezetjük.

-          Ok.

Nem mentünk túl gyorsan, nehogy Baboskó mégjobban sántítson. Nem volt annyira vészes a húzódás. De még jobb is,hogy nem történt nagyobb baj. Belegondolni sem mertem,hogy mi lett volna ha nem érnek át a vonat előtt. Nem nagyon beszélgettünk az úton. Amikor Andiékhoz értünk, Andi megköszönte,hogy elkísértem és bevezette Baboskót. Én megfordítottam Felhőt és hazaügettünk.Otthon amikor bementem, anya nem tudta elképzelni mi bajom van. Elmondtam neki mindent és utána elmentem lefeküdni aludni mert hát nagyon kimerített ez a mai nap.

Ma reggel sajna már arra ébredtem,hogy hétfő van. És suli. Ráadásul nyelvtan témazáró volt amit hála Istennek tudtam. Utána negyed 3-kor valami előadás volt a kultúrházban. Amikor annak vége volt már volt fél 4. Amikor kiértünk már akkor nem stimmelt valami. Valami közeledett. Visszamentünk a suliba és miután összeszedtem a cuccom, felhívtam anyát,hogy jöjjön értem. Haza mentünk. Mondtam,hogy kimegyek lovagolni. Felnyergeltem Felhőt és már indultunk is kedvenc helyünkre a bocilegelőre(én neveztem el így). Kezdetben minden rendben volt de pont egy nagy vágta közben megint rám jött az a furcsa érzés amit akkor éreztem amikor kijöttünk a kultúrházból. Megállítottam Felhőt. Hirtelen jött egy kis szellő ami meglebegtette a hajam.Amikor az égre tekintettem szinte megiedtem. Olyan koromfekete volt az ég,hogy olyat még nem láttam.Felhő is érezte,hogy valami közeleg és elkezdett idegesen fújtatni. Ekkor megint éreztem,hogy fúj a szél. De egyre erősebben. A végén már tombolt a szélvihar. A szél a szemem láttára csavart ki egy fát és amikor az kidőlt, Felhő megijedt és felágaskodott.Átkaroltam a nyakát,hogy ne essek le és akkor eszembe jutottak Andi szavai amiket akkor mondott amikor mentünk vissza a suliba. ,,Olyan ez mint egy horror film.Hirtelen elsötétedik az ég és feltámad a szél.” Nem nagyon szeretem én ezeket a horror filmeket de ez ténleg olyan volt. Hirtelen eleredt az eső. Szinte úgy fújta a szél az esőt. Muszáj volt valami menedéket találnunk ezért elkezdtünk vágtázni be az erdőbe. Már valahol az erdő belsejében jártunk amikor hirtelen az egész vihar abbamaradt. Még a fák közt is láttam amint a nap újból kisüt és észrevettem,hogy egy gyönyörű szép szivárvány ragyog az égen.Egy darabig gyönyörködtem ebben a szép jelenségben, majd körülnéztem. Egy ismerős utat sem láttam. Eltévedtünk.

Elővettem a telefont,hogy felhívjak valakit. Mártit próbáltam felhívni. Nincs térerő.

-          A fenébe ezzel az átkozott telefonnal!

Elraktam a telefont és elindultunk hátha találunk valami ösvényt vagy egy ismerős utat. Semmi. Hirtelen eszembe jutott valami. Eszembe jutott az a nap amikor Felhőt megkaptam. Anya szólt,hogy menjek az istállóba valamiért már nem emlékszem miért. És akkor ott állt Felhőt teljesen felnyergelve. Anya odajött és mondta,hogy nyúljak be a nyeregtáskába.

Leszálltam Felhő hátáról és belenyúltam a nyeregtáskába ahonnan egy iránytűt vettem ki. Még most is emlékszem arra a mondatra amit anya mondott. ,, Van egy olyan érzésem,hogy ezzel a lóval sok kalandba fogsz keveredni és ha ne adj Isten eltévednél akkor haza is találj.” Még jó,hogy nem mentünk Felhővel se jobbra se balra és csak egyenesen jöttünk  így tudtam melyik irányból jöttünk. Arra van észak És mi meg délen lakunk. Megfordultunk és már vágtáztunk is ki az erdőből. Nemsokára feltűnt a legelő és az ösvény is. Végre kiértünk! Megnéztem a telefonom is és érdekes módon már térerő is volt.

-          Különös. Ha itt a legelő közepén van térerő akkor az erdőben miért nem volt?

Nem is gondolkodtam tovább rögtön indultam hazafele mert már a hasam húzott haza. Már egyre messzebb értünk az erdőtől.  De azt már nem vettem észre,hogy habár teljesen derült volt az ég az erdő ahol eltévedtünk teljesen sötétségbe borult.

Mikor hazaértünk elláttam Felhőt és utána beviharzottam a házba enni. Megcsináltam a leckét. Megnéztem az Árva angyalt, majd az Ezek megőrülteket meg még egy kedvenc sorozatom. Lefürödtem és elmentem lefeküdni aludni.

Hamar elment ez a hét. Ez után a furcsa esemény után nem szívesen mentem egyedül ki a legelőhöz. Meg még plusszba a sakálok is még közelebb merészkedtek a faluhoz mert azt hallottam,hogy már elvitték a juhásznak pár birkáját.

Péntek reggel volt. Amikor kimentem Felhőhöz még esett a hó. Már tegnap késő délután kezdett el esni de nem nagyon maradt meg. Csak egy kicsit látszódott. Nem igazán tudtam elmenni lovagolni mert beteg voltam és ha megtudták volna az osztálytársaim,hogy betegen lovagolok… Úgyhogy inkább csak kivezettem Felhőt a karámba és bementem mert megint elkezdtem a tüsszögést mert náthás voltam.

Délután nagy nehezen kikönyörögtem anyától,hogy had menjek el lovagolni. Egy kicsit összeszedtem a bátorságom és a legelőre mentem. Amikor kiértünk nagyon elkezdett csábítani az erdő. Nem tudom miért de nagyon akartam vágtázni egyet ott. Most az ösvényen mentem. Kezdetben még semmi furcsa dolog nem történt. Először csak ügettünk. Utána már elkezdtünk vágtázni. Láttunk egy rókát is aki épp egy nyuszkát vitt a szájában. Egyre beljebb mentünk az erdőben és egyre sötétebb is volt. Mondhattam volna azt is,hogy egyre sűrűbben voltak a fák de nem. Inkább csak olyan ritkásan. De az nem lehet,hogy ennyire besötétedett volna amikor még csak 2 óra volt. Megakartunk fordulni Felhővel de ekkor egy nyerítést hallottunk. Elindultunk a nyerítés irányába. Hirtelen mintha egy fehér árny suhant volna el mellettünk.

Az idegen ló újra nyerített. Nem tudtam ledönteni,hogy maradjunk egyhelyben, vagy kezdjük keresni a lovat ugyanis ahogy néztem Felhő igen rémültnek tűnt. Most már a ló patadobogását is hallottam.

-          Jajj, lovacskám, mit csináljunk? – Már én is kezdtem félni.

Megint nyerített a különös ló de most már egy sakál üvöltött vele.

-          Na jól van lovacskám, nekem épp ennyi is elég!

Megfordultunk Felhővel és már vágtáztunk is kifele az erdőből. Egyre gyorsabban mentünk,hogy minél előbb kiérjünk. Ahogy vágtattunk bal oldalon patadobogást hallottam ami nem Felhő patadobogása volt. A patadobogás felé néztem és hirtelen olyan nagy fényesség lett amitől majdnem leestem Felhő hátáról mert kishíján megvakított. Ez után már se balra se jobbra nem mertem nézni. Csak vágtattunk és vágtattunk addig amíg meg nem láttam az erdő végét.  Végre kiértünk az erdőből! Most már csak haza kellett érnünk! Megmondom az igazat, még mindig féltem és már csak ha haza értünk akkor éreztem volna magam biztonságban. Hátrafordultam,hogy egy utolsó pillantást vessek az erdőre mielőtt a faluhoz érünk. Teljes sötétség uralkodott az erdő körül. Olyan rémisztő volt,hogy kirázott a hideg. Amikor a faluba értünk szinte mindenki megbámult minket. Szerintem azt nézték,hogy mennyire kiizzadt Felhő és az én rémült tekintetemet mert hát még mindig nem tudtam feldolgozni ezeket a furcsa eseményeket.

Amikor hazaértünk rendesen elláttam Felhőt letakartam meg minden csak meg ne fázzon. Utána bementem. Anya nem tudta elképzelni mi bajom van. Elmondtam neki mindent. Ő csak ennyit mondott:

-          Nem kéne ennyi horror filmet nézni.

-           De anya! Nem szoktam horror filmeket nézni, nem az én fajtám az!

Inkább hagytam az egészet. Felmentem a szobámba és megpróbáltam pihenni.

Végre szombat!Igaz eddig is itthon voltam de a szombatnak mindig lehet örülni. Anya és apa disznóvágáson vannak és anya azt mondta,hogy majd délután elmehetek lovagolni. Este átgondoltam a dolgokat,hogy mik történtek tegnap és most már nem féltem hanem igenis kíváncsi voltam,hogy miért olyan rejtélyes az erdő. De egyedül nem mertem odamenni úgyhogy felhívtam Mártit és Andit.

-          Szia Márti!

-          Szia! Mi a helyzet? Jobban vagy?

-          Hát igen egy kicsit már jobban. Nem jössz el ma lovagolni? Nem vagyok fertőző!

-          Hát jó, de tényleg rám ne ragassz valami gethát mert kapsz!

-          Ok,ok na akkor majd találkozunk 2-kor!

-          Ok, de hova megyünk lovagolni?

-          Találkozzunk a focipályán és ott mindent elmondok, ja és megpróbálom Andit is elhívni!

-          Ok, na szia!

-          Szia!

Most már csak Andi volt vissza. Ő egy kicsit nehezebb tészta!

-          Szia Andi!

-           Szia te takonypóc! Meggyógyultál?

-           Még nem teljesen de nagyjából igen! Van kedved eljönni lovagolni?

-          Aha! Hova megyünk?

-          Először majd találkozzunk a focipályán ott mindent elmondok! Márti is jön!

-          Ok, és mikor?

-          2-kor. Na szia!

-          Szia!

Na, ezzel is megvolnánk. Kimentem Felhőnek köszönni.

-          Szia lovacskám? Hogy vagy?

Felhő válaszképp nyerített egyet,hogy mutassa jól van. Gyere kiviszlek, 2-ig csak elleszel a karámban aztán megyünk kirándulni.

Hamar elment az idő. Már Felhőt nyergeltem. Már elindultunk. De útközben megállított minket a falu rádió azaz Sári néni.

-          Szia Dia! Tegnap miért voltál olyan rémült amikor hazafelé mentél? Meg a lovad is úgy kiizzadt mintha versenyen lett volna!

-          Csókolom! Kint lovagoltunk az erdőben és igencsak furcsa és ijesztő dolgok történtek ott.

Sári néni furcsa arcot vágott majd elköszönt és elment. Én is most már ügetésre fogtam Felhőt mert nem akartam elkésni. Mire odaértem már mindketten ott voltak.

-Sziasztok! Bocsi,hogy késtem csak Sári néni megállított.

- Semmi gond. Na mit akartál elmondani? Hova menjünk? – kérdezte Andi

Mindent elmondtam nekik.

-          Na végre valami jó kis kaland! Induljunk! – Márti már bezsongott.

Elindultunk. Körülbelül egy negyed óra alatt odaértünk. Kezdetben még semmi különös nem volt és most az erdő se borult sötét fátyolba.

-          Nincs itt semmi ijesztő! Sőt inkább mennyünk vágtázzunk egyet bent! – mondta Márti.

-          Tegnap én is így jártam! Annyira csábított és amikor egyre beljebb értünk egyre sötétebb lett!

-           Jól van inkább induljunk már! – Andi már türelmetlenkedett.

Elindultunk. Ügettünk befele az erdőbe. Amikor már jócskán bent voltunk elkezdődött.

Az erdőben minden elsötétedett. A sötét felhők közül azért előjött a nap mert ahogyan a fákra rásütött a fák kopasz ágai rémisztő árnyékokat vetettek a sáros talajra. A lovak mind lesunyt fülekkel baktattak. Márti olyan rémült arcot vágott,hogy én is megijedtem de tudtam,hogy ez még mind semmi ahhoz képest ami tegnap történt. Andi a hátunk mögött jött, Baboskó rálépett egy letört faágra ami akkorát reccsent,hogy mindenki beleremegett. Ahhoz a ponthoz értünk ahol tegnap álltunk Felhővel mivel,hogy még mindig ott voltak a patanyomok. De nem csak Felhő patanyomai. Az igaz,hogy több volt a patanyom mivel kétszer is körbefordultunk amikor a rémisztő nyerítést hallottuk de szemből is vezettek patanyomok amik biztos nem Felhő patanyomai voltak.

-          Jé! Akkora nagy a sár,hogy meglátszódnak Felhő patanyomai! – mondta Márti.

-          Nem! Ezek nem Felhő patanyomai! Mi pontosan itt álltunk amikor hallottuk a nyerítést és visszafele meg vágtattunk és azok a patanyomok amik ott jönnek szemben látszódik,hogy a ló sétált.

-           Jajj, nincs itt semmi félelmetes, én már tudom kinek a patanyomai!- mondta Andi.

-          Kié? Kizárt,hogy valaki ennyire bátor legyen,hogy egyedül  járkál itt lépésben egy lóval.

-          Jajj, de buta vagy! Hát a juhászé! Van 2 lova azok is kint szoktak lenni a birkákkal és biztos,hogy az egyik meglógott.

-          De ti nem hallottátok azt a nyerítést!

Pont miután befejeztem a mondatot felharsant a nyerítés ami az egész erdőn végig visszhangozott. Körbenéztem és láttam,hogy mindenki megrémült még a lovak is. Most már a patadobogás is hallatszott. Megint láttam a nagy fényességet ami teljesen elvakított . Körbenéztem és mindenhol csak a nagy fényt láttam. Semmi mást. Az idegen ló újból rákezdett a nyerítésre és mindenhonnan lehetett hallani mintha egyenesen a fülembe nyerített volna. És akkor megláttam, egy hófehér tüzes tekintetű vad csődört. Felágaskodott és folytatta a fülsértő nyerítést. Felhő hátrálni kezdett és valószínűleg nekihátrált Smaragdnak amitől Smaragd megijedt felágaskodott amitől Márti kirepült a nyeregből egyenesen bele egy nagy sárpocsolyába. Smaragd megrúgta Felhőt amitől szint úgy én is leestem róla. Andi megtudta fékezni a lovát de ha Smaragd és Felhő közé ment volna akkor nagy baj lett volna. Inkább elvezette Baboskót és távolról nézte a lovakat.  A kísérteties fehér ló a két ló közé vágtatott a sűrű bozótos között és amikor odaért újból előtört a nagy fényesség ami Mártit és Andit elvakította. Én ebből semmit nem láttam mert amikor leestem bevertem a fejem egy kőbe és elvesztettem az eszméletem.

Mikor felébredtem már otthon voltam. Az ágyamban. Ott ült Márti is és Andi is, Márti csupa sár volt.

-          Mi történt? – kérdeztem erőtlenül.

-          Leestél Felhőről amikor… - Márti nem bírta folytatni.

-           Hol van Felhő? Mi történt vele? – felakartam kelni de Andi nem engedte.

-          Nem tudom emlékszel-e de amikor láttuk a fényt és azt a micsodát akkor Felhő megriadt és nekiment Smaragdnak amitől a 2 ló megijedt és elkezdték egymást rugdosni. Márti is leesett de ő csak sáros lett. Te beverted a fejedet egy kőbe…

Ekkor hátradőltem a párnámra,hogy egy kicsit kényelmesebben legyek de hirtelen erős fájdalmat éreztem a fejemen, hátranyúltam és éreztem,hogy egy nagy púp van ott és az fáj.

-          …Én megtudtam nyugtatni Baboskót, félrevezettem de nem tudtam odamenni segíteni mert akkor még agyon tapostak volna a lovak. És akkor az a furcsa lószerű lény odavágtázott a lovakhoz és amikor odaért újra előjött a fény. Nem láttam semmit csak a félelmetes nyerítéseket hallottam. Amikor kinyitottam a szemem már csak annyit láttam,hogy Felhő összeesett. Smaragd odavágtázott Baboskóhoz én meg odafutottam hozzátok. Felhívtam anyukádat és mindent elmondtam neki ő felhívta az állatorvost aki már egy lószállítóval jött oda. Mi Mártival hazavittük a lovakat és már siettünk vissza hozzád. Nincs valami nagy komoly sérülésed ezért nem kellett bemenni a kórhá…

-           De mi van Felhővel? – már könnyek csurogtak le a szememről.

-           Felhőt elvitte az állatorvos és még nem telefonált. – Márti felállt. – Nekem most haza kell mennem. Szia! Jobbulást!

-          Várj Márti én is megyek, anya már biztos vár, jobbulást, szia!

Elmentek. Én meg csak ott ültem teljesen tehetetlenül az ágyban és még az is lehet,hogy Felhő meg fog halni! Ne, csak ezt ne!

Elkezdtem zokogni, és pont akkor lépett be anya egy nagy tál levessel.

-          A lányok mondták,hogy nagyon ki vagy. Tessék edd meg ezt a forró levest ettől majd jobban leszel.

-          Én csak akkor leszek jobban ha megtudom mi van Felhővel!

-           Az állatorvos azt mondta,hogy amint tud hív, légy türelemmel. Na, itt hagyom a levest, edd meg!

És azzal kiment. Egy kicsit kanalazgattam a levesemből de nem igazán volt étvágyam. Aztán meghallottam,hogy kint csörög a telefon. anya vette fel. Nem igazán értettem,hogy mit beszélnek de azt tudtam,hogy az állatorvos az. Egy jó 5 perc múlva anya jött be a szobámba.

-          Az állatorvos hívott.

-           Mi van Felhővel?

-          Smaragd eléggé összerugdosta és harapdálta és valószínűleg attól esett össze, hogy elvesztette az összes erejét.

-          De jól van? – kezdtem türelmetlenkedni.

-           Igen jól van de kishíján majdnem elpusztult.

-          Mi? Ennyire súlyos sérüléseket szenvedett?

-          Igen. A doki mindjárt meghozza és akkor kimehetsz hozzá ha elég erős vagy és nem szédülsz.

-          Kit érdekel ilyenkor a szédülés! Csak a lovamat akarom látni, semmi mást!

-          Jó. Majd szólok ha itt vannak és akkor kisegítelek.

Anya kiment. A gondolatok összevissza kavarogtak a fejemben. Kizárt,hogy Smaragd bántotta volna ennyire Felhőt amennyire emlékszem csak megijedt és úgy rúgta meg és attól estem le én. De nem, Smaragd nem ilyen ló. És akkor eszembe jutottak Andi szavai. ,, És akkor az a furcsa lószerű lény odavágtázott a lovakhoz és amikor odaért újra előjött a fény.”

-          Az az átkozott dög! – soha nem mondtam még ilyet lóra de ez nagyon eldühített, de végül is ki tudja mi az a különös teremtvény az is lehet,hogy nem is ló!

Nagyon idegesített ez az egész. Minek kellett bántania Felhőt ennek a micsodának? Felkeltem és odamentem a számítógéphez. De hogy keressek rá erre a furcsa lóra? Lovas legendák?Szellemlovak? Vagy hogy? Inkább feladtam. Kikapcsoltam gépet és csak ültem és néztem ki a fejemből. Kinéztem az ablakon és láttam,hogy milyen szépen süt a nap. Ettől elálmosodtam. Már keltem föl a székből,hogy elmenjek ledőlni egy kicsit amikor megláttam az állatorvos lószállítóját. Gyorsan kifutottam. Mire kiértem már le is vezették Felhőt. Koszos és sáros volt, a vér rászáradt a farára és nagyon rossz bőrben volt. Odafutottam hozzá és átkaroltam a nyakát majd elkezdtem zokogni és az arcom beletemettem a sörényébe.

-          Szia lovacskám! – mondtam szipogva.

Az orvos hagyta,hogy kettesben maradhassak Felhővel és addig anyával beszélgettek. Végül elment, de én egész végig csak ott álltam és Felhő nyakát átkarolva sírtam. Anya odajött hozzám.

-          Az állatorvos azt mondta,hogy sokat kell pihennie és ha lehet legalább egy hétig ne lovagolj rajta. Írt föl kenőcsöt amivel majd a sebeket kell kenegetni meg mondta,hogy vegyek fáslit mert meghúzódott a lába és bekell majd fáslizni. Holnap bemegyek a szomszéd városba és ott majd megveszem a fáslit és a kenőcsöt.

-           És egy kicsit kint lehet a karámban?

-           Nem. Az istállóban kell pihennie.

-           De csak addig amíg kiganyézok,hogy sokkal jobb és kényelmesebb legyen majd neki.

-           Na jó. Talán csak addig de siess! Sok pihenésre van szüksége.

Levezettem Felhőt a karámba. Levettem róla a vezetőszárat és felfutottam az istállóba. Először kihordtam a régi ganyét , felsöpörtem, vártam egy kicsit amíg kiment a por majd szétterítettem a friss szalmát.  Vittem be neki egy kis szénát is meg zabot. Friss vizet is vittem mert biztos megszomjazott az út során.

Mindennel megvoltam. Bevittem Felhőt. Raktam rá egy pokrócot és addig bent maradtam amíg evett. A friss széna illata és ahogyan Felhő a zabot ropogtatta, nagyon jó érzés volt. Megnyugtató. Mintha az egész világon semmi gondom nem lett volna. Pedig volt.

-          Vacsora! – anya kiszólt,hogy menjek be. Olyan volt ez a nap mintha egy örökkévalóságig tartott volna.

Hétfő reggel volt. Nem mentem suliba mert még mindig beteg voltam. Amikor felkeltem gyorsan magamra kaptam valamilyen ruhát, ettem és bekaptam a gyógyszerem. Amikor kinéztem láttam,hogy esett a hó és ennek nagyon megörültem. Kimentem, és adtam a madaraknak szotyit. Egy darabig távolról néztem a madárkákat akik boldogan röpködtek a madáretetőhöz majd vissza a fára. Volt ott cinege, galamb, fakopáncs, veréb meg egy nagyon szép madár ami nem tudom milyen fajtájú volt. Marcinak is köszöntem és adtam is neki egy kekszet amit már annyira várt. Marci elég öreg kutya volt már de mindig csóválta a farkát és általában úgy ugrándozott mint egy kiskutya. Most jött Felhő. Amikor benyitottam  az istállóba olyan jó meleg volt mintha befűtöttek volna. De nem álldogáltam ott sokáig mert nem akartam,hogy beáramoljon a hűvös levegő. Felhő hangos nyerítéssel köszöntött.

-          Na szia te kis balesetes! Jobban vagy már?

Bementem Felhő boxába és megnéztem,hogy van-e még zab neki és vize is van-e még. Volt neki minden de azért adtam neki nehogy hamar elfogyjon és akkor éhezzen az én kis kincsem. Amikor öntöttem a vizet neki Felhő hátulról meglökött így majdnem kiöntöttem a vizet.

-          Megállj csak te kis piszok! Ezért levonok egy répát a heti jutalomfalatadagodból!

Felhő bocsánatkérően lehajtotta a fejét és odadörgölte hozzám. Kedvesen megsimogattam majd kimentem boxából. Kerestem egy rongyot amit kissé bevizeztem.

-          Lehet,hogy sérült harcos vagy de azt azért nem hagyhatom,hogy piszkos és elhanyagolt legyél!

Odamentem a hátsójához és letöröltem a ronggyal a száradt vérfoltokat. Utána szépen lecsutakoltam. Kikeféltem a sok port a bundájából és kiszedtem a sarat a sörényéből és a farkából. Ki is fésültem a gubancokat,hogy szép legyen. Utána kifényesítettem a szőrét és kipucoltam a patáját. Mire végeztem már el is ment 1 óra. Amikor ránéztem Felhőre, büszke lettem a végeredményre. Egy gyönyörű nagy Apppaloosa állt előttem, olyan szép amilyet még soha nem láttam.  Nem is látszott rajta,hogy milyen nagy balesete volt. Odaléptem hozzá és elégedetten átkaroltam a nyakát. Nyomtam egy puszit az orrára és kimentem. Az ajtóban még megálltam és szóltam neki.

-          Majd még később benézek!

Kimentem. Bementem a házba. Ledőltem az ágyra és bekapcsoltam a tv-t. Körbelapoztam az egészet de semmi érdeked műsor nem volt.  Felkeltem és próbáltam keresni egy olyan lovas könyvet amilyet még nem olvastam ki de semmi nem volt. Nem tudtam eldönteni,hogy mit csináljak úgyhogy unalmamban inkább rendet raktam a szobámba. Mire kész lettem anya is megjött.

-          Szia! Megjöttem!

-           Szia anya! Itt vagyok a szobában!

Anya odajött hozzám.

-          Átöltözök és már megyek is megvenni Felhőnek a szükséges dolgokat. Te is eljössz?

-           Á, én dehogy is! Nem nekem való a város!

-          Hát jó, ahogy akarod.

Miután anya elment én újból kilestem Felhőhöz. Amikor mentem ki majdnem hasra estem Minciben aki előttem futott el de amúgy nem volt semmi bajom. Bementem Felhőhöz. Nem igazán változott. Ugyanúgy ragyogott mint amikor otthagytam. Nem akartam egyedül hagyni úgyhogy,hogy ne is unatkozzak leültem egy szalmabálára és elkezdtem letisztítani a lószerszámokat. Mindig is szerettem a bőrnek a szagát. Sokan nem szeretnek lószerszámot pucolni de én szeretem. Körülbelül egy óra alatt meg is voltam. Csak azért ilyen gyorsan mert nem voltak annyira piszkosak. Közben anya is hazaért a városból. Behozta a kenőcsöt és a fáslit az istállóba majd bement a házba. Hallottam,hogy ő is szitkolódzott ezért arra gondoltam,hogy lehet Minci rajta is kipróbálta az új játékát,hogy ő elfut előttünk mi meg hasra esünk.

Először bekentem a harapásnyomokat Felhő farán. Utána szép lassan befásliztam a meghúzódott lábát.

Hamar elment az egy hét. Hála Istennek! Vasárnap reggel volt és kijött az állatorvos megvizsgálni Felhőt,hogy meggyógyult-e. Azt mondta,hogy jól van de mielőtt elmennék vele lovagolni előtte egy kicsit mozgassam meg,hogy bemelegedjen és nehogy izomláza legyen lovaglás után. Mivelhogy elég régen mozgott mert a hét nagy részét az istállóban töltötte. Ezért is levittem a karámba,hogy futószáron megmozgassam egy kicsit. Mindig is szerettem nézni ahogy a futószár végén körbe-körbe futkos. Utána hagytam,hogy egy kicsit szaladgáljon meg játszadozzon. Össze-vissza szlalomozott az almafák között, egyértelműen lehetett rajta látni,hogy boldog amiért végre kihoztam a poros istállóból. Annak ellenére,hogy tegnap este fényesítettem ki a szőrét, lefeküdt és boldogan kezdett el hemperegni a legnagyobb porban. Miután felkelt és megrázkódott észrevette Lindát a szomszéd tacsit és kergetőzni kezdett vele. Föl- le futkostak a kerítés mellett. Felhő olyan volt akár egy virgonc kiscsikó. Én csak álltam ott a kerítésre támaszkodva és néztem őket. Amikor Linda elment Felhő megállt egyet legelészni és akkor megjött a szarka akinek a fészke az egyik almafán volt. Tulajdonképpen a szarka volt Felhő legjobb barátja. Most is miközben Felhő legelészett addig rászállt Felhő hátsójára és elkezdett rajta mászkálni. Felhő erre felemelte a fejét hátranézett és ráprüszkölt a szarkára aki ettől elrepült. Felhő miután a legelészést megunta felügetett hozzám jelezve,hogy vigyem be. Dél körül járt az idő úgyhogy mielőtt lovagolni mentünk volna lovagolni először bementem ebédelni. Rántott husi volt a kaja mint úgy minden vasárnap. Nálunk ez már egy ilyen vasárnapi szokás.

Most már nem volt hátra más mint a jó kis lovaglás ami már olyan régen volt. Bementem az istállóba, kivezettem Felhőt a boxából és kikötöttem. Nagyon elemében volt a kis rosszcsont aminek én láttam kárát. Amikor ráraktam a nyerget épp egy nagy levegőt vett amit nem vettem észre. Így hát természetesen jött aminek jönnie kellett, kivezettem Felhőt az istállóból és amikor felültem rá szépen lecsúsztam. Amikor felkeltem mérgesen néztem Felhőre, ő lehajtotta a fejét és úgy próbált bocsánatot kérni,hogy elkezdett hozzám dörgölőzni.

-          Ne puncsoljál! Ezt még úgy is visszakapod te kis csibész!

Visszaraktam rá a nyerget és elindultunk. Eléggé lassan mentünk mert addig legalább tudtam gondolkodni,hogy hova menjünk.  Úgy döntöttem elmegyünk az erdőbe. Még mindig bennem voltak az események de mégis addig nem tudok megnyugodni amíg meg nem tudom,hogy mi ez a furcsa lény. Lekanyarodtunk a legelő felé. Sütött a nap és jó idő volt. Nagyon örültem amikor végre feltűnt a legelő a gyönyörű zöld fűjével a szép fákkal amik most nem voltak szépek mert tél volt. Az út eléggé sáros volt így néha néha megcsúsztunk meg volt amikor bele is süllyedtünk a sárba.  Egy veréb csapat majdnem levitte a fejem amikor szokatlan módon alacsonyan repülve elviharzottak felettünk. Az egyik valószínűleg le is szart aminek nagyon örültem. Képzelhetitek mennyire. Végre feltűnt az erdő. Mint az eddigi két alkalommal most is teljesen természetesnek tűnt kívülről. De tudtam, hogy amint elhaladunk az első kopasz fa mellett minden megváltozik. Így is lett. Rögtön elhallgattak a madarak és már a nap se világított be annyira a fák között. Kicsit félelmetes volt. Már kezdtem félni. És akkor mit láttam meg! Egy sakál tappancsnyomait és egy ló patanyomait teljesen egymás mellett. Az nem lehet,hogy mint két jó barát úgy mendegéltek egymás mellett. Elég különös volt. Aztán már hallottam is. Úgy üvöltött egy sakál valahol a közelben,hogy szinte beleremegtem. Ügetésre fogtam Felhőt,hogy ha esetleg meglátnánk a sakált időben eltudjunk kezdeni vágtázni,hogy aztán lehagyjuk. Hirtelen egy reccsenést hallottunk. Valószínűleg a sakál volt az és egy korhadt ágra léphetett rá. Aztán valami utánunk eredt. Gyorsan vágtára fogtam Felhőt és már neki is iramodtunk. Hátranéztem,hogy megnézzem mi kerget minket és nem hittem a szememnek.

Megmertem volna rá esküdni,hogy egy fehér sakál lohol utánunk. Először azt hittem csak káprázik a szeme, de mielőtt megtudtam volna nézni jobban a furcsa lényt előjött a nagy fényesség amitől majdnem megvakultam. Előrefordultam és kinyitottam a szemem. Már elég régóta vágtáztunk úgyhogy már biztos,hogy nagyon bent voltunk az erdőben.  Egy kanyar után amikor hátranéztem a sakál eltűnt. Valószínűleg már a fény megjelenésekor eltűnhetett csak nem mertem hátranézni. Lefékeztem Felhőt és megálltunk. Felhő nagyon zihált amitől dühös lettem. Ha nem jövünk ide akkor nem támad meg minket a sakál és akkor nem kell ennyit menekülni és akkor Felhő nem fárad el. Leszálltam Felhő hátáról annak ellenére,hogy bármikor feltűnhet egy vadállat és kivettem egy üveg vizet a nyeregtáskából. Elkezdem Felhő orrára önteni és Felhő boldogan nyalogatta az orráról lecsurdogáló vizet. Fél üveggel meg is ivott így utána elraktam az üveget visszaültem Felhő hátára, megfordultunk és elindultunk hazafele. Aztán jött az amire nem is gondoltam volna. Mielőtt elindultunk a hátunk mögött prüszkölést és kaparást hallottunk. Hátranéztem és megláttam a fehér lovat aki a földet kaparta a patájával. Soha életemben nem láttam ilyen lovat. A ló testének körvonala ragyogott, sőt az egész ló csak úgy szikrázott. Elmenekültem volna de nem tudtam úgy hatalmába kerített a ló. Eddig csak messziről láttam és akkor könnyű volt elfutni de így nem. Nem tudtam megállapítani milyen fajtájú lehet de az biztos,hogy valami természetfeletti ereje van. Megfordítottam Felhőt és most már ketten néztük a lovat. Felhő hátrasunyította a füleit és úgy nézte ezt a különös teremtvényt. Én észre se vettem de tátva volt a szám. Becsuktam és utána is csak mozdulatlanul néztem. Aztán hirtelen felágaskodott. Előtört a fény és újból lejátszódott előttem minden ami egy héttel ezelőtt történt. A fény teljesen elvakított és a nyerítés minden irányból hallatszott. Felhő is hátrálni kezdett, fel le emelgette a fejét és nagyon látszódott rajta,hogy megriadt. Hirtelen erőt vettem, megfordítottam Felhőt és elvágtattunk.  Hallottam,hogy a ló hátulról követ bennünket de akárhányszor közel ért hozzánk ahelyett,hogy mellénk jött volna inkább lelassított, mintha csak követett volna bennünket. És akkor hirtelen Felhő lefékezett. Én majdnem kirepültem a nyeregből. Először nem is tudtam mi történt. Aztán megláttam. A fehér sakál állt előttünk és rémisztően vigyorgott. Dehogy is vigyorgott inkább vicsorgott.  Nagyon megijedtem. Hátranéztem és láttam,hogy a ló is ott áll mögöttünk. Nem tudtam elképzelni mit csináljunk. Semerre nem tudtunk menekülni mert az ösvény két oldalán sűrűn voltak a fák és a bokrok.  Teljesen körbekerítettek minket. Rossz volt nézni. És a félelem is csak egy nőtt bennem.

Hirtelen az egész életem leforgott előttem. A félelem megbénított és semmire nem voltam képes. De Felhő nem így volt ezzel. Hátralapította a fülét nyerített egyet és felágaskodott. Hála Istennek hamar kapcsoltam így még időben átkaroltam Felhő nyakát és így nem estem le. Amikor Felhő földet ért megiramodott és egyenesen a sakálnak vetette magát. A sakál nem ijedt meg és úgyszintén visszatámadott. Nem mertem nézni a harcot. Hallottam morgást, nyerítést, vonyítást. Én teljesen rásimultam Felhő nyakára nehogy leessek. Egyszer csak Felhő megállt. Felültem és körbenéztem. Az idegen ló időközben eltűnt de a sakál az ott hevert a földön mozdulatlanul. Onnan tudtam,hogy még él,hogy láttam ahogyan mozog az oldala, tehát lélegzik. Megragadtam az alkalmat és vágtára ösztökéltem Felhőt aki persze rögtön neki is iramodott. Hamarosan el is hagytuk az erdőt ami teljes sötétségbe borult és  síri csönd honolt körülötte. Szélsebesen vágtáztunk és nem is lassítottunk amíg a vasútig nem értünk. Utána már csak ügettünk. Lekanyarodtunk a focipályára. Elmentünk a régi vasútállomás előtt és lementünk a dombon. Amikor már ott voltunk a pályán akkor már csak lépésben haladtunk. Bementünk az elkerített területre ahol Falunapkor szokott lenni a foci. Voltak ott jó élményeim is meg rosszak is. A jó élmény például az amikor még 5-ben azt játszottuk,hogy igáslovak vagyunk és összevissza mindenféle madzagot kötöttünk egymásra. A rossz élmény meg a tesi órák voltak. Nem titkolom nem is szégyellem de 5-ben elégé kövér voltam. De a legjobb tesi tanárom volt. Na szóval azt utáltam,hogy mindig a körbe kellett futnunk az elkerített részt kívülről háromszor. Abbahagytam a nosztalgiázást és amikor már a pálya közepén voltunk, megállítottam Felhőt, leszálltam róla és annak ellenére,hogy kemény hideg tél volt fáradtan rogytam le a kemény és fagyos földre és elfeküdtem. Az eget néztem próbáltam elengedni magam,hogy ne érezzek semmit. De nem ment. Úgyhogy inkább felkeltem visszapattantam a nyeregbe és elindítottam Felhőt. Kimentünk a pályáról egyenesen fel a dombon a kavicsos útra. A pártháznál jöttünk ki. Elbaktattunk a suli mellett is ami most üresen állt mivel vasárnap volt. Én már nem ide jártam. Sajnos tagiskolává lettünk és Sellyéhez tartoztunk. Így a 7. és a 8. osztály már Sellyén volt. Így hát az én osztályom is. Mivel 7-es vagyok. Kiértünk a főútra. Elmentünk a bolt előtt is ami most zárva volt. Hamar haza értünk. Bevezettem Felhőt az istállóba és lenyergeltem. Megnéztem, hogy nem-e okozott sérülést a sakál. Utána adtam neki egy kis zabot meg friss szénát. Kapott egy szép piros almát is aminek nagyon örült. Adtam neki friss vizet amiből majdnem az egészet megitta. Utána szépen lekeféltem a szőrét és ki is fényesítettem. Kiszedtem a mindenféle dolgokat a sörényéből és a farkából. A mindenféle dolgok alatt a száraz sárdarabokat és az ehhez hasonlókat értem. Utána ki is fésültem a gubancokat. Befontam a farkát és most már olyan szépen ragyogott akárcsak egy igazi western paripa. Most már csak a boksz kipucolása volt hátra. Egy jó negyed óra alatt meg is voltam vele. Most már az egész boksz tündökölt akárcsak a benne álló ló. Bementem a házba. Megvacsoráztunk anyával és apával aztán elmentem fürdeni. Utána megcsináltam a leckét és aztán tv-t néztem. Anyának persze nem szóltam semmit a történtekről. Lefeküdtem aludni. Muszáj volt,hogy kipihenjem magam mert holnap iskola. Éjjel szörnyű rémálmom volt. Az erdőben voltam de teljesen egyedül. Nagyon félelmetes volt. Először egy kánya repült el nagy károgással és ettől nagyon megrémültem. Aztán morgást hallottam a hátam mögül. Megfordultam és ott állt a sakál. Vicsorgott rám és egyre jobban közeledett. Én hátráltam és éreztem,hogy neki mentem valakinek. Hátranéztem és a fehér ló állt mögöttem. Megijedtem és előrébb mentem. Amikor előrenéztem már azt láttam ahogy a sakál ugrik felém. Mielőtt rám ugrott volna felriadtam. Felkapcsoltam a lámpát és megnéztem az időt. Negyed három volt. Egy kicsit megdörzsöltem a szeme ,hogy jobban magamhoz érjek. Teljesen kiizzadtam. Olyan volt ez az egész álom mintha megtörtént volna. És ez rajtam is meglátszott. De még is nem akartam izzadtan menni a suliba úgyhogy kilopództam a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Frissen és teljesen éberen mentem vissza a szobámba. Megigazítottam az ágyam és visszafeküdtem. Körülbelül egy fél óra alatt el is aludtam de addig egészvégig csak forgolódtam. Reggel amikor nyerített az ébresztőórám már egy kicsit kivoltam pihenve. De nem annyira amennyire szerettem volna. Ez a rémálom szörnyű volt. Elmentem megmosakodni. Megreggeliztem és fogat mostam. Utána gyors felhúztam a kabátomat felvettem a táskát és kimentem. Bementem az istállóba és nyomtam egy puszit Felhő orrára mielőtt elindultam volna.

Nem nagyon szerettem a sulit. Mármint inkább a tanulást nem de úgy amúgy jól elhülyültünk a barátokkal. A 3. óra után szünetben elmentünk Mártival körbesétálni a sulit. Vagyis kint az udvaron. Andi beteg volt. Miközben sétáltunk elmeséltem mindent Mártinak ami tegnap történt. Felmentünk a dombra és ott ráálltunk a padnak a betonjára mivel a fa ülőkét már szét szedték.

-          Basszus! – csak megjegyzem,hogy Márti ennél szebben(jobban káromkodva) is tud beszélni.

-          Mi van?

-           Hát csak az,hogy én szétszartam volna a fejem ha bekerít 2 természetfeletti lény és pláne úgy,hogy az egyik egy sakál!

-           Hidd el, én is bevoltam tojva. De tudod mit nem értek? Azt,hogy a sakálok nem egyedül járnak és amit leginkább nem tudok az az,hogy miért nem támadtak meg bennünket?

-           Felejtsd el ezt,hogy a sakálok csapatostul járkálnak hiszen ez már alapból nem normális sakál mivel,hogy fehér!

-          Igaz. De lehet,hogy már csak volt fehér sakál.

-           Ezt miért mondod?

-          Azért mondom mert Felhő amikor hirtelen bátorságot vett, nekiugrott. És amikor abbahagyták és én kinyitottam a szemem addigra a fehér ló eltűnt és a sakál a földön hevert.

-          Megdöglött?

-          Nem tudom, mert amikor megláttam akkor még lélegzett. Utána nem tudom mi lett vele mert aztán elmentünk haza.

Megvolt a jelzőcsengő. Elindultunk az osztályunk elé.

-          Én kíváncsi lennék,hogy elpusztult-e az a sakál. – Márti tervezett valamit.

-           Mire gondolsz? Érzem,hogy valamit tervezel.

-          Igen. Azt tervezem,hogy ma elmegyünk egyet lovagolni.

-           Az erdőbe? Kizárt,hogy ezek után odamenjek!

-          Miért? Ha kell viszünk puskát is.

Ekkor lefékeztem.

-          Hülye vagy? Öngyilkos akarsz lenni?

-          Miért? Tudok lőni.

-           Te és a lövöldözés! Két külön dolog!

Márti apukája vadász. Egyszer elmentünk egy vadászatfélére. Mi fent voltunk a magaslesen. Egyszer előjött egy nyuszi, és Márti apukája megengedte,hogy Márti lelője. Azt hittem,hogy engem fog lelőni. Nagyon megijedtem.

-          Na jó. Nem viszek puskát. – valószínűleg Márti is felidézte a történteket.

-          Na így már felőlem elmehetünk akkor lovagolni. 3 óra körül jó?

-          Aha!

Bementünk az osztályba. Nyelvtan óra volt sajnos. Nem volt a kedvencem.

Délután amikor leszálltam a buszról már indultam is haza. Otthon ledobtam a táskám és átöltöztem. Szóltam anyának,hogy lovagolni megyek és aztán kimentem. Elfutottam az istállóig. Bementem, odafutottam Felhő boxához és nyomtam egy puszit az orrára. Ő neki persze nem volt elég ennyi. Elkezdte böködni a zsebem hátha van nálam valami. Elővettem egy szép piros almát. Kicsit megdörzsölgettem a ruhaujjammal, hogy szép fényes legyen aztán odaadtam neki. Felhő boldogan rágcsálta el kétoldali nyálfolyással. Elmentem a nyeregért és a kantárért. Kinyitottam a boksz ajtaját és felnyergeltem Felhőt. Kivezettem. Ahogy néztem nagyon örült a napsütésnek. Az igazat megvallva én is. Kimentünk az utcára és a hídon felültem rá. Látszik,hogy jó idő volt mert még a szomszédunk Anus néni is kiült a padjára. Köszöntem neki majd elindultunk. Kis idő múlva már a focipályához értünk. Mindig is úgy szerettem arra menni,hogy lekanyarodtam a pártháznál a kavicsos útra de most inkább körbe mentem a vasútállomás fele. Még volt egy kis időm ezért elmentem a mamámhoz. Mindig is szerettem a kiscsibéket és pont ma keltek ki. Mindig megjegyeztem,hogy mikor kelnek ki. Azért ilyen korán keltek ki mert természetesen keltetőgépben voltak de attól még nem baj mert szerettem nézni ahogy kibújnak a tojásból. Egyszer egy kotyos tyúk kikeltett egy kiskacsát és amíg a mama megcsinálta neki a helyet addig én fogtam és vigyáztam rá. Akkor kelt ki pont így még meg se száradt és hát azt hitte,hogy én vagyok az anyukája és amikor elmentem addig hápogott amíg vissza nem mentem. Volt már egy krédli kakasom is akit úgy hívtak, hogy Bandzsi. Ő olyan volt,hogy ha azt mondtam neki, hogy kukorékoljon akkor kukorékolt. Mire visszaértem a focipályára már Andi is és Márti is ott voltak.

-          Sziasztok! Bocsi ha késtem de elmentem megnézni a kiscsibéket.

-          Kiscsibéket máskor is nézhetsz most inkább induljunk. – Andi már úgy mozgolódott a nyeregben mint ha sajtkukac lett volna benne.

Elindultunk és körülbelül negyed óra alatt az erdőhöz értünk. Mindhárman megállítottuk a lovaink mielőtt bementünk volna.

-          Én kezdek félni! – meg is látszott Mártin,hogy fél.

-           Ugyan már nem kell félni! Pont egy vadász lánya fél?! – Andi már mérges volt.

-          Na jó most már én mondom,hogy induljunk el!

Elindultunk befele az erdőbe. Csak mentünk és mentünk. Semmi nem történt. Nem is borult sötétségbe az erdő, semmi. Már jóval elhagytuk a közepét amikor már üdvözölt minket. Előügetett a bokrok közül és amikor megállt előttünk felágaskodott és fülsértően nyerített.  Próbáltunk visszafordulni de oda ért időközben a sakál is. A fehér ló hátra sunyt fülekkel közeledett felénk. Megint megállt és felágaskodott. Felhő megijedt és elkezdett hátrálni de ott volt a sakál és az meg morgásba kezdett amitől Felhő rögtön megállt és behúzta fülét farkát. A fehér ló pontosan előttem állt. És pontosan rám nézett. Mintha nem is álltak volna mellettem. Furcsa volt, ahogy nézett rám a szemeivel mintha mondani akart volna valamit. Hirtelen elmúlt a félelmem. Inkább a kíváncsiság töltötte el a szívem. A ló megfordult és folyamatosan hátranézett majd előre. Mintha csak ezt a pillanatot várta volna,hogy elmúljon a félelmem. Valamit mutatni akart. Ránéztem a lányokra. Teljesen megvoltak rémülve. Előre mentem egy lépést Felhővel. Hátranéztem és a sakál eltűnt. Úgy döntöttem,hogy a ló után megyek ha elkísérnek a csajok ha nem.

-          Én utána megyek!

-          Megbolondultál? – most már Andi se volt olyan lelkes.

-          Jajj, ezt nem hiszem el,hogy nem veszed észre mennyire akar valamit mutatni ez a ló. De tudjátok mit? Én utána megyek ti meg menjetek vissza ha féltek.

-          Hát én vissza is megyek! – aztán Andi megfordította lovát és elügetett. Márti gondolkodott egy picit és aztán bocsánatkérően rám nézett.

-          Ne haragudj! – és ő is elment.

Én egyedül maradtam. Vagyis hát nem is voltam egyedül mert ott volt Felhő is és az idegen ló is. A fehér ló már toporzékolt. Elindultunk Felhővel egyenesen a ló után. Szépen lassan lépésben haladtunk. Még soha nem jártam az erdőnek azon részén ahol most baktattunk. Egy elágazáshoz értünk. A ló megállt, hátranézett egyenesen a szemembe majd elindult a jobb oldali úton. Észre se vettem de már egy ideje újból előjött a sötétség vagyis az egész erdő teljes sötétségben volt. Egy madár se énekelt. Olyan nagy csend volt,hogy a fák között hallani lehetet a patadobogások visszhangját. Rémisztő volt ahogy a sáros kavicsos úton elhaladtunk a kopasz fák mellett amik ijesztő árnyékokat vetettek a földre. De én csak előre néztem és mentem a ló után. Elértünk egy dombig. Felmentünk és a domb közepén megálltunk. Egy fényes dolog pislogott ki a fagyos földből pontosan ott ahol a ló megállt. Nem tudtam elképzelni, hogy mi az de a fehér ló ott kaparta a földet és ezért egy olyan érzésem támadt, hogy lehet azt akarja,hogy szedjem ki a földből. Lecsúsztam a nyeregből és szép lassan odasétáltam. Letérdeltem a földre és a ruhaujjammal letörölgettem a földet a fényes dologról. Nem tudtam elképzelni,hogy mi lehet az. Félig a földbe volt süppedve de fényesen csillogott. Megfogtam és megpróbáltam kiráncigálni a földből. De amint hozzáértem valami látomásfélét láttam. A domb lábánál voltam és ott ált a fehér ló úgy felszerszámozva mint egy harci paripa és egy fiú állt mellette és erősen átkarolta a nyakát. Az arcát nem láttam mert eltakarta a sisak. De viszont azt hallottam,hogy a lóhoz beszél.

-          Ne félj lovacskám! Édesapám mielőtt meghalt azt mondta, hogy ez a páncél megvéd majd amikor keresztül megyünk a csatán. Muszáj keresztül mennünk úgy, hogy ne öljenek meg minket mert ennek muszáj eljutnia a királyhoz. De ha ezt mind túléljük megígérem,hogy mivel már öreg ló vagy ezért a virágos mezőn ahol születtél, és ahol felnőttél ott foglak eltemetni ha elpusztulsz. De legyél erős, nem szabad,hogy itt haljunk meg mind a ketten akkor ezt soha nem bocsátom meg magamnak, hogy nem tudlak hozzád méltó módon eltemetni. – amiket mondott attól könny gyűlt a szemembe. Ez a fiú elvesztette az apját és úgy szereti a lovát mintha a saját testvére lenne.

Aztán minden eltűnt. Ott térdeltem és a fényes dolog már a kezemben volt. Nem tudom hogyan de ott volt. Leporoltam és szinte tátva maradt a szám amikor megláttam. Az a sisak volt az amit a fiún láttam. Ránéztem a fehér lóra. Felálltam és minden világos lett. Odamentem a lóhoz,hogy megveregessem a nyakát mert most már tudtam mi a helyzet. De amikor hozzá akartam érni akkor megijedtem. Nem tudtam megsimogatni szinte átnyúltam a lovon. Hátraléptem és megbotlottam a sisakban ami most a földön hevert. Ahogy megbotlottam hátra estem. Amikor felkeltem éles fájdalmat éreztem a fejemen. Éreztem,hogy van ott egy púp. De a fájdalommal nem is törődtem mert ismét eszembe jutott minden. Most már mindent tudtam. Most már tudtam,hogy miért akart ez a ló mindig a közelemben lenni, engem választott ki,hogy én adjam meg neki a végső nyugalmat. Ez az a ló aki a fiúé volt. Ő egy szellemló!

Megsajnáltam. De mit tehettem volna?

-          Jajj paci mit csináljak? Azt se tudom, hogy hol van az a mező, meg,hogy hogyan tudnám a lelkedet megpihentetni. Mit tegyek?

Szörnyen sajnáltam a lovat és ettől sírva fakadtam. Ott térdeltem a földön és sírtam. Felhő odajött hozzám és odanyomta az orrát az arcomhoz. Megsimogattam és felkeltem. Ránéztem a fehér lóra, ő rám nézett aztán arrébb ment pár lépést jobbra. Ott kaparni kezdte a földet. Odamentem és a földet bámultam. Aztán hirtelen bevillant,hogy mit is akar a ló. Megmutatta annak a helynek a helyét ahol az ő csontjai vannak. De hogy tudnám őket kiásni? Ránéztem csalódott arccal és erre ő nagyot dobbantott a patájával amitől tátva maradt a szám. A föld ketté vált ott és ott voltak az ő csontjai. Olyan volt az egész mint egy horror film de nem féltem mégsem. Megfogtam a csontokat és a nyeregtáskába tettem. Felültem Felhő hátára és ránéztem a szellemlóra.

-          Mutasd meg azt a mezőt! – a ló elindult a számomra ismeretlen hely felé.

Már alapból sem tudtam,hogy hol vagyunk mert nem jártam még az erdőnek ezen részén. Tulajdonképpen azt se tudtam, hogy valaha itt volt egy csata. Csak mentünk és mentünk. Átmentünk egy hídon ami a Kanális fölött ment el. Utána egy újabb erdőbe kerültünk. Elég hosszú volt. Sötét volt és félelmetes. De nem féltem, csakis arra gondoltam,hogy jót teszek egy lónak és az ő gazdájának. Hamarosan elhagytuk az erdőt és egy gyönyörű szép mezőre értünk. A ló odavezetett a közepére. Leszálltam Felhőről és elővettem a csontokat a nyeregtáskából. Elkezdtem kapirgálni a földet a kezemmel de még egy pici lyuk se jött létre olyannyira fagyos volt a föld. A szellemló nyerített. Felálltam és elmentem onnan. Ő megint dobbantott egy nagyot amitől a föld ketté vált. Beraktam a csontokat és visszatemettem. Nem messze találtam egy korhadt fa darabot arra egy kővel rávéstem egy szöveget:,, Itt nyugszik az a ló akit olyannyira szeretett a gazdája. ”

-          Remélem most már megnyugodhat a lelked és békében nyugodhatsz!

De amikor megfordultam akkor már a ló teljes harci díszben állt előttem. Hirtelen világos lett mindenhol és elmúlt a borúság. Egy fénycsóva jött le és megláttam a fiút akit a látomásomban láttam. Most nem volt rajta sisak és láttam az arcát. Egész jó képű volt. A fehér ló odaügetett hozzá, ő átkarolta a nyakát majd felém fordult és azt mondta,hogy köszönöm. Aztán a fénycsóva eltűnt és a ló meg a fiú is. Felültem Felhő hátára és egy utolsó pillantást vetettem a sírra. A szemem meggyűlt könnyel. Aztán elindultam de nem sokára rájöttem ,hogy nem tudom az utat. Akkor előjött a fehér sakál. Most nem vicsorgott és nem is morgott. Azt mondta,hogy kövessem. Elég furcsa volt,hogy egy sakál beszél de ma már minden furcsaság történt velem. A sakál kivezetett az erdőből. Amikor már feltűnt az ismerős legelő nagyon örültem. Aztán hátranéztem. A sakál az erdő szélénél ült és rám nézett. Majd mintha egy villám csapott volna le az égből nagy fényesség lett és amikor eltűnt a sakál sem volt ott. Elmosolyodtam és elindultunk Felhővel. Boldogan vágtáztunk haza. Otthon lenyergeltem Felhőt, megetettem és megitattam. Kicseréltem az almot alatta és jó éjt puszit adtam neki. Akkor éjjel a fehér lóról és a fiúról álmodtam. Boldogan vágtáztak keresztül az erdőben ami most gyönyörű volt.

Másnap reggel elmaradt a tanítás. Nem tudom miért de nagyon örültem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek Felhővel versenyezni az autókkal. Sokszor csináltuk ezt. Elmentünk a falu végére és ott a domb lábánál versenyeztünk az arra jövő autókkal. Nagyon szerettem. Épp egy autó hagyott le minket amikor a szellő megcsapta az arcom. Nem a szokásos szellő volt ez. Kellemes és megnyugtató volt. Úgy éreztem,hogy ott áll mellettem a fehér ló. De nem volt ott. Felnéztem az égre és láttam,hogy egy ló néz rám a felhők közül és mintha azt akarta volna mondani,hogy megvédelek. Tudtam,hogy ő a védőangyalom, vagyis védőlovam. Aztán a ló aki fentről tekintett rám eltűnt. Eggyé vált a felhőkkel. Elmosolyodtam. Nagyon boldog voltam. Felhő is az volt és örömében felágaskodott és belenyerített a levegőbe.

 
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 123858
Hónap: 1427
Nap: 21